Szülői szerepünkből adódóan az egyik legfontosabb célunk és feladatunk gyermekeink nevelésén túl a védelmük. Igyekszünk a lehető legbiztonságosabb környezetet, otthont biztosítani számukra. A fizikai védelmen túl rengeteg energiát fektetünk abba, hogy védjük őket érzelmi traumáktól, pszichésen megterhelő eseményektől is.
Azonban vannak olyan élethelyzetek, mikor nem megkerülhető, megtalál minket az elkerülhetetlen. Elveszítünk valakit, aki gyermekünk életében is fontos szereplő volt.
Mit tegyünk, hogyan mondjuk el? Elvigyük a temetésre? Mivel okozzuk a legkisebb sérülést, hiszen a sérülés maga, az garantált.
A gyermekek gyásza akárcsak a felnőtteké, ugyanúgy sok időt és energiát vesz igénybe. Azért nagyon komplikált, mert a gyermekeknek még korlátozott az az eszköztáruk, melyet mozgósíthatnak a veszteségélménykor. Gyászuk feldolgozásában nem a beszélgetésen van a fókusz, hanem a játék, a gyurmázás, az alkotás az, mely az elsődleges segítséget jelenti. Nem tudja szavakba önteni még nehéz érzéseit, csak érzi. A tevékenységek pedig segítik a nehéz érzések oldásában.
Időben történő reagálása is sok esetben késik. A halálesetet követő fél-1 év elteltével jönnek azok a tünetek, melyeket a szülők sokszor már megdolgoztak magukban, és nem is biztos, hogy egyből a gyászhoz kapcsolják gyermekük esetében.
A hiány, a végesség érzése és megélése, illetve a saját halálukkal, vagy szüleik halálával kapcsolatos érzelmek és félelmek is felszínre kerülhetnek idővel. Kérdeznek és kérdeznek, szülőként pedig ott állunk bizonytalanul, mire mit válaszoljunk, hogy ne fájjon oly nagyon.
Mondjunk egyáltalán igazat?
Igen, mondjunk igazat, ne féljünk gyermekünk reakciójától. Ne féljünk előttük, velük könnyezni. A nehéz érzések megélésének, a mintaadásnak nagyon fontos tanító szerepe van.
Kérdéseikre adott válaszaink, azonban mindig életkoruknak megfelelő legyen. Általában, ha megkapják a számukra kielégítő választ, akkor 3 kérdés után megnyugodnak, nem faggatnak tovább. Mikor viszont azt érzik, hogy ez az információ kevés, vagy nem igaz, nem beilleszthető tudatukba, akkor újra és újra faggatásba kezdenek.
Ott a temetés. Sokszor kérdezik a szülők, elvigyük magunkkal?
Úgy gondolom, a temetés a gyász feldolgozásban egy nagyon fontos, nagyon fájó állomás. A búcsúzás ideje.
Tegyük fel magunknak a kérdést: El fogok tudni búcsúzni, ha a gyermekem is ott van mellettem? Ha rá és az ő érzéseire koncentrálok? Együtt szeretném ezt megélni vele? Szerintünk gyermekünk elbírná azokat a nehéz, fájó érzéseket amit ott át kell élnie?
Sokan választják köztes útként, hogy a temetési szertartás után, együtt kimennek a sírhoz. Gyermekünk elhelyezheti itt az elvesztett személynek szánt kis ajándékát, rajzát, elbúcsúzhat tőle, felteheti kérdéseit. Meghitté, bensőségessé tehetjük mindezt közös gyertyagyújtással is. Ezáltal megadjuk a teret gyermekünknek is a búcsúzásra.
Amennyiben úgy döntünk, gyermekünk elég érett érzelmileg, és rendelkezik már a megfelelő eszköztárral ahhoz, hogy nehéz érzéseivel meg tudjon küzdeni, nyugodtan vigyük magunkkal, kísérve egymást a gyászfeldolgozás nehéz útján.
Rengeteg bizonytalanság, kérdés övezheti ezt a nehéz időszakot, melyben egy szakértővel történő beszélgetés, egy szülőkonzultáció segítségünkre lehet, támaszt nyújthat, kísérhet minket.
